Színház

1168 program


LYUKASÓRA PRÓZA Jegyvásárlás
13 Esemény
Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Lyukasóránál bevezetett szabály szerint csak holt szerzők műveiből lehet idézni, akár három rövid részletet is, majd információkkal körül írva segíteni a helyes megfejtést.

Szegény Dzsoni és Árnika Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapesti Operettszínház

Szegény Dzsoni és Árnika című előadásunk Lázár Ervin meséje nyomán készült, amely egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el. Az adaptációt Szirtes Edina Mókus semmivel sem összetéveszthető, szívet melengető, világzenei dallamai és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegei teszik gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetessé.

A félkegyelmű Jegyvásárlás
13 Esemény
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Egy romlott, élvhajhász és pénzsóvár világban ha valaki tisztességes és emberi módon él, megbélyegzik. Félkegyelmű – mondják Miskin hercegre, Dosztojevszkij világhírű regényének főhősére is.

MAKSAMÉTA HUMORKLUB Jegyvásárlás
13 Esemény
Marczibányi Téri Művelődési Központ

Önnek is jár egy kis lazítás, mert megérdemli! Jöjjön el, s vegyen magához egy adagot a legcsodálatosabb gyógyszerből, a humorból!

Naplegenda • Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza Jegyvásárlás
13 Esemény

A Naplegenda című táncos produkcióval az alkotók egészen eredeti, eddig nem látott látvány- és hangzásvilágot hoztak a hazai és a külföldi táncszínházi előadások világába.

Rebeka Jegyvásárlás
13 Esemény
B32 Galéria és Kultúrtér

Dr. Tamás Attila fiatal sztárpszichológus izgalmas, szakmailag is színvonalas előadásaiért az egész ország rajong. Az élete is tökéletesnek látszik: gyönyörű felesége épp most várja az első gyereküket, minden szép és csillogó. Hősünknek egyetlen gyenge pontja van csak, az egyik páciense: Márta. Ennél a borderline szindrómával küzdő szürke, fárasztó, jelentéktelen nőnél semmilyen eredményt nem tudott elérni a hosszú terápia során. De elküldeni sem sikerül, mert Márta mindig visszatér, mint a bumeráng. Folyton panaszkodik, sajnáltatja magát, egy ideje már a magánéletét sem tartja tiszteletben: éjszakánként telefonon hívogatja Attilát és öngyilkossággal fenyegetőzik. Kezelhetetlennek tűnik a helyzet.

I & Time-Stúdiószínházi Táncfesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény

Vörös rózsákkal teleszórt, tiszta fehér tánctér, koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze, vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött.

Vuk Jegyvásárlás
13 Esemény
Gárdonyi Géza Színház

Vallomás/Confession Jegyvásárlás
13 Esemény
Scallabouche Theatre

Egy 30 perces beszélgetés egyedül csak veled, egy vallomás csak neked. Az előadás regisztrációhoz kötött: info@scallabouche.com

Dr. Csernus Imre előadása Berettyóújfaluban Jegyvásárlás
13 Esemény
Nadányi Zoltán Művelődési Központ

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

FRÖCCS Buda Lászlóval - Mikor vagyok elég jó? - Az önelfogadás nehézségei Jegyvásárlás
13 Esemény

Interaktív lélekbúvárkodás. Szórakoztató szituációk kapcsolatainkról – a kigabalyodásban segít pszichológus szakértőnk.

Gondolatok Táncban és Versben Jegyvásárlás
13 Esemény
Gárdonyi Géza Színház

Credo • Szegedi Kortárs Balett Jegyvásárlás
13 Esemény
Nemzeti Táncszínház

A Credo-t 1968. November 16-án mutatták be Tallinban. A mű Pärt karrierjének legfontosabb és legdrámaibb kollázs darabja. Disszonancia és lárma uralja a schonbergi értelemben vett expresszionizmus jegyében.

Füstös Jegyvásárlás
13 Esemény
Ódry Színpad

Fizikai színházi előadás a 40-es évek Cigánypárizsából. "Ne szórjatok elénk sem kölest, sem zabot. Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz."

Nézőművészeti Főiskola Jegyvásárlás
13 Esemény
Centrál Színház

Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola A Nézőművészeti Kft. előadása.

A SZENVEDÉLY LOLA SZERINT Jegyvásárlás
13 Esemény
FÉM Arts & Café

A kérdések spirálja magával ragadja Lolát, és a bohóc megrészegül ebben a mozgásban. Mert Lola egy bohóc. Tragikus, nevetséges és elragadó, aki rájön, hogy az elhagyatottság közepette mindig is Lolára, saját magára vágyott.

4x100 Jegyvásárlás
13 Esemény
RS9 Színház

Nagyon nagy dolog, ha van valami, amiben az ember mindenestül el tud veszni. Ami kiteljesíti, amit úgymond nem tud nem csinálni. Van, aki bonsai fákat metsz, van, aki a gyermekét neveli, és van, aki azon kapja magát, hogy időközben gyors lett és valahogy ránőtt az életére az élsportoló szerep.

Menopauza
13 Esemény
Játékszín

Jeanie Linders: MENOPAUZA musical Magyar szöveg: Bach Szilvia és Galambos Attila Dalszöveg: Bach Szilvia és Lombos Márton

6.Body.Radical Koreai-est Filmvetítés
13 Esemény

Trojka Színházi Társulás: Silence Book - fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak - Jegyvásárlás
13 Esemény

Fekete humorral, sok-sok zenével és tánccal avat be minket egy család három generációjának groteszk élettörténeteibe. A verbalitás és mozgás nyelvét cserélgető szereplők szinte észre sem veszik, hogy elhallgatott dolgaikról mennyi mindent megtudhatunk az apró rezdüléseik, gesztusaik alapján is,- mint egy jól elkapott pillanatból egy fotón egy albumban.

Anconai szerelmesek Jegyvásárlás
13 Esemény
Nagy László Városi Művelődési Központ

Az Anconai szerelemesek a klasszikus itáliai komédiák dramaturgiája alapján készült színdarab. A kacagtatóan fordulatos, szellemes történet az előadásban felcsendülő, a 70-es évek olasz slágerei miatt is felejthetetlen.