Színház

2067 program


Ki ne ismerné Hamupipőke sanyarúnak induló, ám annál szerencsésebben alakuló történetét. Gyerekek generációja nőtt fel rajta és akár felnőttként is szívesen megnézik újra és újra.

Hamupipőke • GG Tánc Eger

Nemzeti Táncszínház

Ki ne ismerné Hamupipőke sanyarúnak induló, ám annál szerencsésebben alakuló történetét. Gyerekek generációja nőtt fel rajta és akár felnőttként is szívesen megnézik újra és újra.

– zenés mesejáték –

Fesztbaum Béla színművész Seress Rezső estje

Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány

Füstös, pesti kiskocsma, a sarokban öreg pianínó, mellette egy legendás előadó. Az est főszereplője a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzője, Seress Rezső. Dalainak és a korszak anekdotáinak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának.

Mindent anyámról

Budaörsi Latinovits Színház

Majdnem Esterházy

Vörösmarty Színház

Down • Gangaray Dance Company

Nemzeti Táncszínház

A 20 éves fennállását ünneplő Gangaray Dance Company legújabb produkciója, a Down, egy misztikus utazásra invitálja a nézőket az érzelmek mélységeibe. A történet nélküli darab a zene erejével ragadja magával a közönséget, a Gangaray Experimental Music hipnozikus dallamai pedig megelevenednek a táncművészek lenyűgöző mozdulataiban. A női energia által vezérelt koreográfia a Gangaray védjegyévé vált lendülettel és eleganciával repíti a nézőket egy különleges élménybe.

Hinta, hinta, tündérhinta, repül, szárnyal a magasba… Ha az ember hintába ül, rokon lesz a madarakkal, szivárványszín pillangókkal, kitágul a láthatára, a lentet a fent leváltja. Aztán újra ringat a hinta, fel – le – fel -le, ahogy egykor anya karja. Félelmek és szorongások huss eltűnnek, elrepülnek. A tündérhinták táncosokkal nagyon egy húron pendülnek.

Grincs, aki elrabolta a karácsonyt!

Kerekegyháza, Katona József Művelődési Ház

A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről...

Grincs

Mátra Művelődési Központ

Cinege, cinege, kismadár

Vaskakas Bábszínház

Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a legkisebbeknek szóló előadásunkat.

Diótörő

MOM Kulturális Központ

Klasszikus mese-tánc-show, újragondolva

Kis Kukacológia, avagy a kukacok titkos élete

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Mindig voltak kukacok a Földön, vagy még inkább benne, az idők kezdete óta. Amikor dinoszauruszok trappoltak nagy dírrel-dúrral és ölre mentek egymással, a kukacok nagy bölcsen kitértek az útjukból.
Ez nem mese, ez KUKACOLÓGIA, a kukacok dinasztiájának színes történelme…

HANGORA

Magyar Színház

Vonalak, pontok, pattogó foltok, tekeredik, kerek, gurul, lebeg! Nézem, megérintem, ujjammal kísérem. Mozog! Látom! Megbirizgálom! – Fekete és Fehér, kerek és szögletes, ritmus és tánc játéka klasszikus zeneművekkel.
A kontrasztos képek inspirálta előadást 6 hónapos kortól ajánljuk.

Pablo és Picasso - Pannon Várszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ

Nagyszabású családi musicalünk egyik főszereplője Pablo, az orrszarvú és egy rajztehetséggel megáldott kisfiú (az ő iskolai csúfneve Picasso), akik különleges kapcsolatba kerülnek. Közös élményük a hiány, talán a szeretet, az elfogadás képességének hiánya és a fantázia. Az emberi és állati társadalmak közösségeiben keverednek izgalmas kalandokba, míg új barátokra lelve megfogalmazódik végre közös vágyuk.

Mágnás Miska

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

1916 februárjában mutatták be Szirmai Albert és Bakonyi Károly nagysikerű operettjét a Király Színházban.

Mi vár rátok? Kincs helyett kilincs, malom helyett majom, öreg remete helyett a fekete feneke. Vitéz László
vándorútja során barátokat keres, de helyettük találkozik remetével, csendőrrel, az ördögökkel… Vajon barátra
talál-e mire az út végére ér?
Játék, humor, játék és játék. Számunkra ez Vitéz László.
Az előadást Kemény Henrik emlékéneknek ajánljuk.

Karácsonyi álom - A fény meséje

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat családi táncszínházi előadása
Időtartam60
Korhatár+3
Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat ünnepre hangoló, élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel, autentikus és modern színpadi eszközök bevonásával megvalósult családi, táncszínházi előadása

Molnár Ferenc - LILIOM

Molnár Ferenc Színműhely

KARÁCSONYI SZINDRA GÁLA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT IS!

Karácsony Gergely monodrámája 16+
110 perc 1 felvonásban

Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell

Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon

Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja. Michel- hogy senki ne sérüljön- "mindenki érdekében" hazudozni kezd. Hazudik élvezettel hazudik szenvedéllyel majd hazudik zavartan és
kétségbeesve.

Az öngyilkos

Nemzeti Színház

Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila

Szabó Magda: Abigél

Bánfalvy Stúdió

Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.

Elengedni nehéz

Stúdió K Színház

Madám Bizsu

Thália Színház

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

Vígjáték
80 perc 1 felvonásban

Mennyei muzsika

Balatonfüred Kongresszusi Központ

Valamikor az idők kezdetén, az aranykorban, amikor az ég kapui még tárva-nyitva álltak, az emberek a földről benézhettek a nyitott égbe, és hallhatták a bűvös zenét, ami a mennyben szólt.

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

Beugró sajnos elfogyott
13 Esemény

Beugró

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A 2025/26-os évadban ismét Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!