Jegyvásárlás
A 42. generációs szenegáli grió, Afrikora Lamine a kora – az „afrikai hárfa” – mestere, aki spirituális és felemelő koncerttel érkezik Budapestre. Vendége: Fodor Réka (ének, dobok, csörgők, handpan), valamint a látványról gondoskodó szb3d – Szilágyi Benjámin. Egy este, amely a szívhez, a szemhez és a lélekhez szól – és varázslatot ad az elmének.
A hazai kabareműfaj két ikonja, Aradi Tibor es Varga Ferenc József Karinthy - gyűrűs humoristák és mellettük az elmaradhatatlan pertnerük, Steinkohl Erika, fergetes, a retro kabarék hangulatat idéző szilveszeri műsorral várja a nézőket. A méltán népszerű Arad-Varga Show előben hozza el az önfeledt nevetest a Győri Richter terembe december 30-án.
A TOP SECRET egy igazán rendhagyó, egyszemélyes előadás, amelyben Soma betekintést nyújt a nézőknek a kulisszák mögé.
"Azt hiszem, a Sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam. Szeretetet, törődést, figyelmet. Irányt mutattak, tartást, kitartást és máig próbálok e szerint élni. Többnyire szándékosan. Olykor öntudatlanul. Ahogyan az életüket élték, ahogy a sorsukat elfogadták és befolyásolták. Ahogyan emberségükben és mesterségükben a legtöbbet akarták adni magukból."
A VILÁGHÍRŰ, GRANDIÓZUS MUSICALSHOW A Produkció 2025 nyarán a világ legelismertebb, Ázsia legnagyobb musicalfesztiváljáról a DIMF-ről elhozta „AZ ÉV MUSICALJE” Grand Prize fődíjat!
Kultúra, Humor, Zene, és Vers egyetlen Show-ban!
Ahhoz, hogy valaki színész legyen, rengeteg vizsgán kell átesnie – a felvételitől kezdve az évekig tartó tanulmányokon át egészen a színpadig. De mi történik akkor, ha a vizsgáztatást nem a szakma, hanem a közönség veszi át?
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!