Różne

tytułów: 430


„Szent Lelket élesszetek!” Kup bilet
13 Wydarzenie

„Szent Lelket élesszetek!”

Uránia Nemzeti Filmszínház

Vetített képes előadás a díszteremben

A szimfonikus zenekar / Hangvár – Építsünk zenét Wyprzedane
13 Wydarzenie

Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak. Hangokból, hangszínekből, a zene egyetemes törvényeinek engedelmeskedve – néha pedig azokat áthágva. De hogyan épülnek egymásra a zene építőkövei? Miként támogatják és színesítik egymást az egyes hangszerek és szólamok?

Művészet és mindennapok Róth Miksánál // Évzáró tárlatvezetés Kup bilet
13 Wydarzenie

Immár hagyománnyá vált, hogy az év utolsó programjaként általános tárlatvezetést szervezünk, amely során a résztvevők Róth Miksa életével és munkásságával is megismerkedhetnek. Az alkalom ezúttal amiatt is rendhagyó, mert december 26-án ünnepeljünk a mester születésének 160. évfordulóját, így erre a jeles napra is emlékezünk majd közösen.

Babaszínház // Pici Bonbon Kup bilet
13 Wydarzenie

Babaszínház // Pici Bonbon

Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

Mozgásfoglalkozással egybekötött mesés-táncos előadás a legkisebbeknek.

Góbi Rita – a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott táncművész, koreográfus, táncpedagógus – interaktív táncelőadása a legkisebbek számára.

„Csináld magad” ajándékok Kup bilet
13 Wydarzenie

„Csináld magad” ajándékok

Városmajori Szabadtéri Színpad

Adventi kreatív sorozat, környezetbarát szemmel.
„A fehér karácsonyban csak reménykedhetünk, a zöld karácsonyért tehetünk is.”

Adventi vasárnapok - Kastélymesék Kup bilet
13 Wydarzenie

15.00 karácsonyfadíszek készítése
16.30 Fekete István- Strausz Tünde: Régi karácsony


RUTKAI BORI BANDA: SZELEBURDI SZILVESZTER Kup bilet
13 Wydarzenie

RUTKAI BORI BANDA: SZELEBURDI SZILVESZTER

Eötvös10 Művelődési Ház

Zárjuk együtt a 2025-ös évet egy fergeteges partival! Manódiszkó, medvetánc, űrdöngölés, csizmacsacsacsa, robot rocky! A zenekar lendületes tánczenéi és Bori horgolt bábjai megtáncoltatják az egész családot, még a nagyszülőket is! Pihitér című, készülő új lemezükről egy-két titkos világslágerrel is kedveskednek majd a tisztelt publikumnak.

Kockabarátok - LEGO játszóház Kup bilet
13 Wydarzenie

Kockabarátok - LEGO játszóház

Klebelsberg Kultúrkúria

Kockabarátok - LEGO játszóház
Építsetek élményeket velünk! Többféle LEGO játszóház, aktivitások kicsiknek és nagyoknak, az egész család számára!

ÚJÉVI BÁL - Tázló klub Kup bilet
13 Wydarzenie

ÚJÉVI BÁL - Tázló klub

Eötvös10 Művelődési Ház


Pótszilveszter Aranyosi Péterrel Kup bilet
13 Wydarzenie

Pótszilveszter Aranyosi Péterrel

Budapesti Kongresszusi Központ

Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.

Egy kupac kufli-bábjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy kupac kufli-bábjáték

MOM Kulturális Központ

Egy kupac kufli
A szegedi Kövér Béla Bábszínház produkciója

Szenzáció a MOMKult színpadán!!!

Pinokkió-bábelőadás Kup bilet
13 Wydarzenie

Pinokkió-bábelőadás

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

Van egy fabáb, egy faragatlan kis fickó, aki arról álmodik, hogy igazi gyerek lesz, s az álom egyszer csak valósággá válik. Hús-vér gyerek kezdi meg valóságos életét. Van teremtő apja, még egy tündéri mama is csatlakozik a kis családhoz, és egy új, izgalmas történet veszi kezdetét. Egy család története. Pinokkió felnő, bábjátékos lesz, mert mi más lehetne egy valaha volt fabábúból, s még a távoli Amerikába is eljut. Híres lesz.

Boribon költözik-bábjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

Boribon költözik-bábjáték

MOM Kulturális Központ

Boribon kicsit másképp!

Előadásunkban több jól ismert Boribon mesét egy új történetben mesélünk el - a szerző engedélyével -, némileg új köntösben és elgondolásban feldolgozva.

Szauer Lilla: És miért, hogy az éjszaka Kup bilet
13 Wydarzenie

Szauer Lilla: És miért, hogy az éjszaka

Trafó Kortárs Művészetek Háza

100' színház 16+

Az előadás vaksötétet és erős hanghatásokat tartalmaz.

PEDROFON ROCK AND ROLL TÁNCHÁZ Kup bilet
13 Wydarzenie

PEDROFON ROCK AND ROLL TÁNCHÁZ

Eötvös10 Művelődési Ház

Új év, új ritmus – és a tánc sosem maradhat el!
A Pedrofon zenekar szeretettel vár minden táncolni vágyót utószilveszteri rock and roll táncházába.

Töltsük együtt az év első csütörtökét vidáman, tánccal és retró hangulattal!

„ZENEGYEREKEKNEK!” HÉTVÉGÉN ÉS CSALÁDI KUCKÓ Kup bilet
13 Wydarzenie

6 éves korig ajánlott

Előadó: Juhász László

Transzcendentális Meditáció Gálaest Kup bilet
13 Wydarzenie

Ezen az ünnepi alkalmon közösen tekintjük át a magyarországi TM-mozgalom aktuális eredményeit, együtt meditálunk, és ünneplünk, valamint előre is tekintünk a jövő inspiráló lehetőségeire.

Fogadd el a nehézségeket Kup bilet
13 Wydarzenie

Pöttöm Panna-zenés mesejáték Kup bilet
13 Wydarzenie

Pöttöm Panna-zenés mesejáték

Kelenföld Montázs Központ

Egy kíváncsi kislány elindul megismerni a világot. A sok izgalmas kaland során megannyi különös lényt megismer, és, hogy megtalálja e a hozzáillő társat és így az igazi boldogságot? Az csak az út végén derül ki!...

Boribon autózik Kup bilet
13 Wydarzenie

Boribon autózik

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával.

Nőforgás - Hangfestés mozgásérzetekkel Kup bilet
13 Wydarzenie

Nőforgás - Hangfestés mozgásérzetekkel

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

A „Nőforgás” című előadás egy innovatív, multidiszciplináris produkció, amelyben a zene, a tánc és a vizuális művészetek közös alkotómunkában találkoznak.

BÁBEL // Sofi Oksanen // ISON Kup bilet
13 Wydarzenie

Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban

Maszkabál-Gryllus Vilmos Kup bilet
13 Wydarzenie

Maszkabál-Gryllus Vilmos

Uránia Nemzeti Filmszínház

Egy maszkabálon sok-sok különös alakot rejtenek a jelmezek. Róluk énekel Gryllus Vilmos.

Kalamáris /3 - Szabó T. Anna Wyprzedane
13 Wydarzenie

Kalamáris /3 - Szabó T. Anna

Győri Filharmonikus Zenekar

Szeptemberben indult útjára a Győri Filharmonikus Zenekar új irodalmi-zenei sorozata, a Kalamáris, melynek házigazdája Dr. Lukácsi Zoltán irodalomtörténész. A győri közönség Visky Andrással, Lackfi Jánossal, Szabó T. Annával, Kiss Judit Ágnessel és Szigethy Gáborral találkozhat a Zichy-palota nagytermében.

Boribon Cicája Kup bilet
13 Wydarzenie

Boribon Cicája

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve?

MACARON KÉSZÍTŐ WORKSHOP Kup bilet
13 Wydarzenie

MACARON KÉSZÍTŐ WORKSHOP

Wekerlei Kultúrház

Ismét itt a hűvös mogorva január, tehát itt az ideje, hogy felvidítsuk magunkat a macaron színességével és édességével.

MOMO-bábelőadás Kup bilet
13 Wydarzenie

MOMO-bábelőadás

MOM Kulturális Központ

Momo, az árva kislány boldogan éldegél egy olasz nagyváros szélén a csatornában. Bizony, boldog. Mert Momo egy igazi angyal. Olyan kislány Ő, aki az igazán fontos dolgoknak tud örülni.

Ladik Katalin-est / LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában Kup bilet
13 Wydarzenie

A vajdasági gyökerekkel rendelkező Ladik Katalin a kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb alkotója. Hosszú, számos meglepetéssel, ötlettel és váratlan fordulattal szolgáló pályája az avantgárd hagyományokra támaszkodik, de eredeti versnyelvébe a tradicionálisabb költői megszólalás számos átértelmezett, új kontextusba vont eleme is besűrűsödik.

Mások élete // Nosztalgia vagy trauma? Kup bilet
13 Wydarzenie

1920. február - ekkor indult az első gyerekvonat a Keleti pályaudvarról.
2022. február - ekkor kezdődött az orosz-ukrán háború.
2026. február - asszociációk, történetek, mások élete - Réthelyi Orsolyával, Spányik Andrással és Száraz Eszterrel.

A második, februári Mások élete esten Réthelyi Orsolyával és Dr. Spányik Andrással találkozhatunk az ISONban. Mindketten történetek sokaságát őrzik.

A Mások élete estek jegybevételét minden alkalommal egy-egy jótékonysági szervezetnek ajánljuk fel.

A szépség és a szörnyeteg-zenés mesejáték Kup bilet
13 Wydarzenie

A darab egy felvonásban(55 percben) mesél az óvodás és az alsós korosztálynak, de valójában akár 0-100évig élvezhető.

Ungváry Krisztián-A kitörés története Kup bilet
13 Wydarzenie

Ungváry Krisztián-A kitörés története

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

A budapesti német–magyar csapatok kitörési kísérlete a második világháború egyik legvéresebb katonai akciója volt. Kevesebb mint öt nap alatt húszezer katona pusztult el, ugyanennyien estek fogságba, míg az átjutás legfeljebb 700 főnek sikerülhetett.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.