Jegyvásárlás
Ismert dallamok, klasszikusok és személyes kedvencek csendülnek fel különleges zongoraátdolgozásban – bensőséges, közvetlen hangulatban.
Jonathan Larson Tikk-Takk… Bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.
Szombati meseszínház a Pesti Művész Színház előadásában.
SEBŐK GYÖRGY ÉS STARKER JÁNOS NYOMDOKAIN
Dumaszínház est
A Kölcsönlakás egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel.
Ez az előadás a szembenézésről szól – és arról a furcsa humorral átitatott fájdalomról, amit úgy hívunk: Élet.
Írta: Háy János
UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
keserű komédia
105 perc, szünet nélkül
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége ebben az évben a Klebelsberg Kultúrkúriában (Budapest 1028, Templom u. 2-10.) adja át idei Radnóti Miklós Antirasszista Díját, valamint Egyesült Európa Civil Díját.
operabemutató
2026. június 25., csütörtök 20:00 (esőnap: június 26.)
2026. június 27., szombat 20:00 (esőnap: június 28.)
Dumaszínház est
Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció
KULKA JÁNOS megjelenítésében
Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, mulatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.
Az előadás egy generációs keresztmetszet sodródásról, identitás és boldogság keresésről, életkezdési válságról, kapunyitási pánikról.
A Vigadjunk komolyan! - Eckhardt Gábor zenetörténeti kalandozása második előadásának műsora híres zeneszerzők gyermekkorába illetve gyermeki világába kalauzol el bennünket. Minden a gyermekről szól. A művész zongorajátékában felcsendül többek között J. S. Bach, Mozart, Liszt, Grieg, Mendelssohn, Schumann, Csajkovszkij, Prokofjev, Copland, Bartók és Kodály egy-egy rövid darabja, melyet gyermekeknek írtak vagy éppen gyerekként komponáltak.
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
vendég előadás
koncert
Bemutató: 2026.március 31.
Füge Produkció - Szkéné
Szkéné Színház és a FÜGE közös előadása.
Hőseink mindent megtesznek, hogy megtalálják a receptet ebben a szellemes, frivol, sikamlós és pikáns komédiában.
És még az is kiderül, hogy mi is az a francia rúdugrás...
Szegedi Kortárs Balett
táncjáték
Bemutató: 2026. Március 6.
A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják, hogy unatkozzon – szó szerint cirkuszt alapítanak, hogy feldobják a nyarát. Állatkerti hajsza, magnóval rögzített oroszlánüvöltés, Lópici Gáspár, a plakátragasztó – és persze Bagaméri, a fagylaltos, aki a fagylaltját maga méri.
Óvilági füllel nem egyszerű eligazodni a countryzene világában. Még meghatározni sem könnyű, mert hogyan is jön össze Johnny Cash, Bob Dylan, Nick Cave és Taylor Swift? A műfajnak ezer ága van. Mindenesetre egy 1925-ben Nashville-ben bejegyzett rádióadó, a Grand Ole Opry működésétől számítjuk a countryzene történetét.
Mi lenne, ha a színész kinyitná a műhely ajtaját, ahol versek előadásán dolgozik?
Dumaszínház est
A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!