Szegedi Szabadtéri Játékok

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok hazánk legnagyobb befogadóképességű és legjelentősebb szabadtéri színházi fesztiválja.1931. június 13-án tartották az első előadást a Fogadalmi Templom előtt, ezt követően a szabadtéri produkciók minden év nyarán Szeged fő kulturális eseményét jelentették. Évente közel hetvenezer embert ejt ámulatba a varázslatos atmoszférájú színházi eseménysorozat. Az előadások idejére a színház szerelmesei megtöltik a várost, valódi, nyüzsgő fesztiválhangulatot varázsolva ezzel a mediterrán hangulatú szegedi estékbe. A csodálatos helyszínt, a tizenkétezer négyzetméter alapterületű Dóm teret a velencei Szent Márk térhez szokták hasonlítani. A vállaltan népszínházi vonulatot követő rendezvénysorozat előadásai évről évre mind változatosabb képet igyekeznek nyújtani, így garantálva azt, hogy minden műfaj – operett, opera, musical, néptánc, kortárs tánc, próza – rajongója megtalálhassa a maga kedvencét a csillagtető alatt. Fülledt nyári éjszakákon valódi fesztiválhangulat uralkodik Szegeden, a színház szerelmesei csak arra várnak, hogy a nézőtéren felragyogjanak a fények.

Érdekességek a fesztiválról: Rövid története: A 20. század elején a szabadtéri európai rendezvények sikerei a magyar szellemi élet képviselőit hasonló indíttatású fesztiválok megszervezésére sarkallták. Magyarországon az elsők között indították útjára a nyári színházat Szegedi Szabadtéri Játékok néven. A Játékok ötletét először 1926-ban Juhász Gyula, a szegedi költő vetette fel. A gondolatot a kulturális és politikai élet számos jeles képviselője támogatta (Kertész K. Róbert, Hevesi Sándor, Fülei-Szántho Endre, Vojnovics Géza). A főpróbára a lehetőséget a szegedi Fogadalmi Templom felszentelésére rendezett ünnepségsorozat adta 1930 őszén. Az árkádsorral körbevett templomtér kiváló akusztikájával ideális helyszínnek bizonyult a szabadtéri színielőadások megrendezésére. Az első előadásra – a Magyar Passióra, Hevesi Sándor rendezésében – 1931. június 13-án került sor. Ezt követően a szabadtéri előadások – töretlen sikerrel – minden év nyarán Szeged fő attrakcióját jelentették. A Magyarországon egyedülálló szabadtéri sikersorozat első felvonásának a második világháború vetett véget, 1939-ben. Az újrakezdés, 20 év kihagyás után, 1959. július 25-én következett el. Ezen az estén a Hunyadi László dallamaival kezdődött meg a Szegedi Szabadtéri Játékok második fejezete. 1994-ben a Játékok új nézőteret kapott. A teret egész évben elfoglaló lelátót, csak az előadások idejére felállított, 4000 férőhelyes mobil nézőtérrel cserélték le. A szektorokat az 1879-es szegedi nagy árvíz idején segítséget nyújtó európai fővárosokról (London, Róma, Párizs, Berlin, Brüsszel, Bécs), illetve Szeged testvérvárosairól (Darmstadt, Turku, Parma, Nizza, Szabadka, Toledo, Odessza) nevezték el.

Tovább 6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.

21 program


ISTVÁN, A KIRÁLY Jegyvásárlás
13 Esemény

ISTVÁN, A KIRÁLY

Szegedi Szabadtéri Játékok

40 évvel első szegedi előadása után visszatér az István, a király!

AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE

Szegedi Szabadtéri Játékok

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.

EZEREGY ÉJSZAKA Jegyvásárlás
13 Esemény

EZEREGY ÉJSZAKA

Szegedi Szabadtéri Játékok

Geszti Péter – Monori András – Tasnádi István:
Ezeregy éjszaka
worldmusical

REBECCA Jegyvásárlás
13 Esemény

REBECCA

Szegedi Szabadtéri Játékok

Daphne du Maurier regénye alapján
a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló bemutatója

AZ ÉG TARTJA A FÖLDET Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ÉG TARTJA A FÖLDET

Szegedi Szabadtéri Játékok

Az egyik legismertebb magyar szent legendája színesen elevenedik meg Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde musicalében. Cseke Péter rendezésében, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház látványos előadása kiváló művészek szavain, énekén, színpadi produkcióján keresztül mutatja be a történelmi pillanatot, „a szerelem szentjének” sorsát és korát, amely ma is szívhez szóló tanulságokkal szolgál.

A mi mesénk Jegyvásárlás
13 Esemény

A mi mesénk

Szegedi Szabadtéri Játékok

Mesebeli táncmulatság várja a közönséget június 16-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon! A Tiszavirág Néptáncegyüttes pergő lendületű estjén, A mi mesénk című gálaműsorban a deszki székhelyű, kiváló egyesület mind a tíz csoportja színpadra lép az újszegedi ligetben.

KONCZ ZSUZSA KONCERT Jegyvásárlás
13 Esemény

KONCZ ZSUZSA KONCERT

Szegedi Szabadtéri Játékok

Minden az első Ki mit tud?-dal kezdődött, ahol a „két Gézengúz" egyikeként megnyerte a tévénézők szívét; majd 60 év, csaknem 100 itthon és több, mint 20 külföldön kiadott lemez, megszámlálhatatlan emlékezetes sláger, zenei együttműködés, állandó alkotótársával, Bródy Jánossal közös dal, megzenésített vers után Koncz Zsuzsa még mindig a magyar beat- és klasszikus rockzene megkerülhetetlen ikonja.

MARGARET ISLAND Jegyvásárlás
13 Esemény

MARGARET ISLAND

Szegedi Szabadtéri Játékok

Pozitív hangvételű és elgondolkodtató dalok, kirobbanóan energikus előadásmód, díjnyertes lemezek, slágerek sora és egy csapat, amelynek az őszinte örömzenélés valósággal védjegyévé vált: a Margaret Island a Szegedi Szabadtéri újszegedi játszóhelyére is ellátogat 2024 nyarán.

VÁLASZFALAK Jegyvásárlás
13 Esemény

VÁLASZFALAK

Szegedi Szabadtéri Játékok

Bess Wohl Tony-díjra jelölt darabja megértéssel és humorral beszél a szeretet vad, kiszámíthatatlan és sosem múló természetéről.

Jegyvásárlás
13 Esemény

"KÁLMÁN IMRE - 120 PERC A FÖLD KÖRÜL"

Szegedi Szabadtéri Játékok

Budapest, Kolozsvár, Bécs, Párizs, Chicago, Bombay, Moszkva báltermeibe és egzotikus zugaiba invitálja nézőit az Újszegedi Szabadtéri Színpad operettgálája. A kétórás zenés utazáson a világ egyik legismertebb magyarja, Kálmán Imre hihetetlen életművének legnépszerűbb darabjaiból hangzanak el részletek a Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Kerényi Miklós Gábor rendezésében.

PÉTER BENCE LIVE Jegyvásárlás
13 Esemény

PÉTER BENCE LIVE

Szegedi Szabadtéri Játékok

közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar

NOUVELLE VAGUE koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

NOUVELLE VAGUE koncert

Szegedi Szabadtéri Játékok

Új hullám söpör végig az Újszegedi Szabadtéri Színpadon – a Szabadtérire érkezik a Nouvelle Vague!

ARANYLAKODALOM Jegyvásárlás
13 Esemény

ARANYLAKODALOM

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Játékszín Aranylakodalom című komédiája a 2020-ban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is nagy sikerrel bemutatott Legénybúcsú nem kevésbé fergeteges folytatása – ám az előismeret nem kötelező, hiszen a két ügyeskedő háziorvos – Szente Vajk és Nagy Sándor kiváló kettőse - legújabb szertelen kalandjai garantáltan kacagásra késztetnek mindenkit!

TÓTH VERA ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA: TALÁLKOZÁSOK Jegyvásárlás
13 Esemény

KONCERT

EZEREGY ÉJSZAKA CD dedikált Jegyvásárlás
13 Esemény

EZEREGY ÉJSZAKA CD dedikált

Szegedi Szabadtéri Játékok

DIXIELAND GÁLA Jegyvásárlás
13 Esemény

DIXIELAND GÁLA

Szegedi Szabadtéri Játékok

A hazai dzsesszvilág legelismertebb képviselői, kitűnő szólóművészek és három fenomenális zenekar áll össze az Újszegedi Szabadtérin, hogy egy bombasztikus koncerten mutassa meg a szegedi nézőknek, hogyan szól a magyar dixie!

CSÓKKIRÁLY, A SHOW Jegyvásárlás
13 Esemény

CSÓKKIRÁLY, A SHOW

Szegedi Szabadtéri Játékok

A magyar rock'n'roll legnépszerűbb slágerei hozzák lázba az újszegedi nézőket júliusban! Fergeteges parti, látványos koncert-show, és egyúttal tisztelgés a Hungária együttes és Fenyő Miklós életműve előtt – ez a Csókkirály – a Show!

SZERELMI BÁJITAL Jegyvásárlás
13 Esemény

SZERELMI BÁJITAL

Szegedi Szabadtéri Játékok

Csalárdság, fordulatok, viszonzott és viszonzatlan érzelmek, könnyelmű és állhatatos szerelmesek: az olasz bel canto mester, Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperáját hallgathatja meg az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönsége.

Jegyvásárlás
13 Esemény

"CSIRIBIRI" HALÁSZ JUDIT KONCERT

Szegedi Szabadtéri Játékok

Halász Judit érkezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadra! Kicsik és nagyok kedvence, aki színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként, magyar költők verseit énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek: immár generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

SZÉP NYÁRI NAP Jegyvásárlás
13 Esemény

SZÉP NYÁRI NAP

Szegedi Szabadtéri Játékok

„Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én…”
– hangzik fel a Neoton Vándorének című, sokaknak ismerős slágere a Veres 1 Színház előadásában.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!