Koncert, zene

Ajánlatunk


NYÁRI KÁROLY - BUDAPESTI KARÁCSONYI KONCERT

Számtalan telt házas klubkoncertés megannyi nagyszínpados fesztivál fellépést követően MAJKA és CURTIS 2018-ban először az Arénában!

Összegyűlünk 2018-ban, hogy megünnepeljük Cseh Tamás 75. születésnapját és mind azt a sok jót és szépet, szomorút és néha sötétet, ami nélküle nem lenne.

Igazi szilveszteri hangulattal várja Önöket Vastag Tamás és a Győri Nemzeti Színház társulata. . A Swing! egy látványos, show elemekkel gazdagított zenés produkció, melyben a jól ismert dalok mellett emberi történetekről is hallhatnak.

Szóljatok anyunak, eljött az idő, hogy a Halott Pénz bevegye az Arénát!

Folytatódik a hagyomány, így a Budapesti Fesztiválzenekar idén is rendhagyó karácsonyi koncerttel készül decemberben. Közönségünk tagjai maguk választhatják ki, milyen darabok hangozzanak el az ünnepi hangversenyen, maguk állíthatják össze az este programját egy ízekkel teli zenei étlapról.

Európa legnagyobb újévköszöntő gálája Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel!

Micheller Myrtill nemcsak az egyik elsőszámú jazzénekesnő, hanem a francia dalok talán leghitelesebb előadója hazánkban.