Koncert, zene

Ajánlatunk


2017‑ben jelent meg – Falusi Mariann-nal első igazi közös munkánk – a 13 DALUNK című lemez. Már korábban is sokszor kérdezték: fel is léptek majd együtt valamikor? Valamikor? Október 28‑án!

2017. november 13-án jelenik meg a Budapest Bár jubileumi lemeze Budapest címmel. A lemezbemutatót, amelynek vendége lesz Presser Gábor, a MOM Kulturális Központban tartják november 13-án este 7 órakor. A koncerten a Farkas Róbert vezette zenekaron kívül fellép Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián.

Tizenhárom év után ismét színpadra lép Magyarországon minden idők legsikeresebb szopránja, Sarah Brightman. A művész a világ egyik legnépszerűbb és leglátványosabb karácsonyi show-jának számító, Royal Christmas Gala keretében különleges vendégekkel, többek között a Gregorian énekegyüttessel közösen kápráztatja el a hazai közönséget 2017 december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon nagyszabású koncertet ad 2017. október 22-én 19.30 órakor a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus, a Vörösmarty Gyermekkar és a Talamba Ütőegyüttes közreműködésével. A hangverseny helyszíne nem más, mint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műemlék 1-es termináljának utascsarnoka, melynek legfontosabb jellegzetessége „a repülőgépet formázó alaprajz , amihez hasonlót nemigen ismerünk „ – írta a kiváló építésztörténész, Vargha Mihály.

A Szent Margit Kórház 2017-ben ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan 2017. november 8-án jótékonysági estet szervez.

A világhírű 2CELLOS visszatér Magyarországra, hogy önálló koncertjén kápráztassa el a magyar közönséget 2017. december 16-án! 12 fős vonós zenekar kíséri koncertjüket, ahol a "The Score" című legújabb albumukat mutatják be a nagyközönségnek.

Új lemezei anyagával érkezik hozzánk a skandináv világzene két kultikus előadója - nincs az az északi fény, amely ragyogóbb lehetne e páros-páratlan alkalomnál.

A Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla, akit a Müpa a hazai jazzélet előadói közül elsőként választott Az évad művészévé 2017/18-ra, zongoraművészként, zeneszerzőként, a legkülönbözőbb zenei stílusok értő tolmácsaként és improvizátorként is egyedülálló.