Koncert, zene

Ajánlatunk


A Zanzinger név mögött álló Micsoda Dániel 2014-es bemutatkozó anyaga óta szereplője a hazai könnyűzenei életnek.

Fenyő Miklós aréna koncert, sztárvendég Dolly!

Az Óbudai Danubia Zenekar ifjúsági élménykoncertje általános iskolásoknak

Szóljatok anyunak, eljött az idő, hogy a Halott Pénz bevegye az Arénát!

Tátrai Tibor megfogalmazásában a Trend „kellemes, érthető és szerethető élőzene”. A két gitárost, Tátrai Tibor “Tibuszt” és Pintér Tibort, Glaser Péter bőgőn, Czibere József pedig ütőhangszereken kíséri. A zenekar kizárólag saját dalait játssza, leginkább smooth jazz és rhythm and blues stílusban – igazi örömzene ez. Sztárvendég: Micheller Myrtill

Összegyűlünk 2018-ban, hogy megünnepeljük Cseh Tamás 75. születésnapját és mind azt a sok jót és szépet, szomorút és néha sötétet, ami nélküle nem lenne.

Igazi metál ünnep lesz az Aréna színpadán, hiszen a magyar rockzenei élet leghíresebb metálzenekara ünnepli fennállásának 35-ik évfordulóját. A nagyszabású, több, mint háromórás koncert a Pokolgép egész eddigi pályafutását átöleli, és a banda két legmeghatározóbb formációja lép fel.

Apacuka zenekar koncert január 28-án a Minimax Családi Vasárnap játékos ebédje előtt!

A világhírű operaénekes, Miklósa Erika Másképp című lemezének anyagát hosszú évek után először hallhatja élőben a közönség. A nemzetközi hírű trombita-művésszel Fekete-Kovács Kornéllal egyedülálló és egyszeri alkalomra készül az énekesnő.