VARNUS XAVER és Európa öt legtehetségesebb fiatal orgonistája: Balassi Barnabás, Barnkopf Balázs, Sebastian Heindl, Gert Van Hoef és Daniel Oberzaucher

Papp László Budapest Sportaréna

Tizenhárom év után ismét színpadra lép Magyarországon minden idők legsikeresebb szopránja, Sarah Brightman. A művész a világ egyik legnépszerűbb és leglátványosabb karácsonyi show-jának számító, Royal Christmas Gala keretében különleges vendégekkel, többek között a Gregorian énekegyüttessel közösen kápráztatja el a hazai közönséget 2017 december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertje

Ferihegyi Repülőtér 1-es Terminal

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon nagyszabású koncertet ad 2017. október 22-én 19.30 órakor a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus, a Vörösmarty Gyermekkar és a Talamba Ütőegyüttes közreműködésével. A hangverseny helyszíne nem más, mint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műemlék 1-es termináljának utascsarnoka, melynek legfontosabb jellegzetessége „a repülőgépet formázó alaprajz , amihez hasonlót nemigen ismerünk „ – írta a kiváló építésztörténész, Vargha Mihály.

Savaria Szimfonikus Zenekar

Erkel Színház

A Magyar Állami Operaház is készül az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára.

Concerto Armonico Budapest (művészeti vezető: Spányi Miklós) Koncertmester: Homoki Gábor

A szentpétervári Cári Színházak Csajkovszkij-rajongó főigazgatója egy nagy sikerű széria után olyan balettet kívánt színre vinni, amely pompában, kidolgozottságban minden addigit felülmúl.

Baráti Kristóf Paganini & Csajkovszkij

Budapest Jazz Orchestra

Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra - Ünnep Mára már hagyománnyá vált, hogy Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra együtt ünnepli a karácsonyt. A különleges este ezúttal a Kongresszusi Központban kerül megrendezésre.

Papp László Budapest Sportaréna

Európa legnagyobb újévköszöntő gálája Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel!

Egy éve távozott el közülünk Kocsis Zoltán, hiányt hagyva maga után, de feladatot is adva: a magyar zenésztársadalomnak meg kell őriznie és ápolnia kell az örökséget, amelyet a korszakalkotó muzsikus ránk hagyott.

Baráti Kristóf és Várdai István koncertje Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Napjaink egyik legjelentősebb dirigense érkezik a zenekarhoz, hogy különleges műsort vezényeljen egy szintén világhírű szólista közreműködésével.

Vörösmarty Színház

Kodály Zoltán daljátéka két részben A nagyotmondó obsitos zenés kalandozásai

Az Izraelben született karmester, Pinchas Steinberg 2014 óta vezeti a Filharmóniai Társaság zenekarát. Zenei tanulmányait az Egyesült Államokban és Berlinben folytatta, ahol dirigensként 1974-ben lépett először a nagyközönség elé.

Újévi koncert Vezényel: Hollerung Gábor Ha újév, akkor újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral!

Liszt-kukacok Akadémiája – Hősök, tündérek, bohócok Játsszunk Háry Jánost! 10-15 éveseknek

Budapest Kongresszusi Központ

Hrutka alkotói jubileum 25 éve körülöleli a zene Hrutka Róbert szimfonikus koncertje a Kongresszusi Központban

Erkel Színház

Zongoraáriák - Liszt206

A még fiatal, de immár hosszú évek óta világszerte koncertező szoprán repertoárja a 16. századtól korunk legújabb terméséig terjed. Ennek illusztrációja a Rising Stars programban elhangzó műsora, amelyben ritmikus szabályossággal váltja egymást régi és új zene - utóbbiak közt bemutatót is hallunk.

Zeneakadémia Koncertközpont

Mozart Haydn Takács-Nagy Anderszewski

Várkert Bazár

Midnight Music

Johann Sebastian Bach: 3. (G-dúr) Brandenburgi verseny   Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára Johannes Brahms: 3. (F-dúr) szimfónia vezényel: Fischer Iván

A Müpa által 2017/18-ra Az évad együttesévé választott Cantemus Kórus esetében valójában nem is egyetlen kórusról, hanem kóruscsaládról van szó.

Felejthetetlen koncertélmény a Magyar Virtuózok Kamarazenekar közreműködésével a Mátyás-templomban.

"Gondolt már úgy egy kocsmára, mint a művészet templomára? Tudja, ki volt Ravel múzsája a Boleróhoz? És azt, hogy David Guetta stílusában már 100 éve is születtek zenék? A Lords of the Organ bravúros orgonaátiratokkal várja önöket, lenyűgöző történetekkel párosítva."

A Budafoki Dohnányi Zenekar koncertje Ibsen levélben kérte Grieget 1874-ben, hogy a nemsokára bemutatásra kerülő drámájához kísérőzenét írjon.

Otthon a Zeneakadémián Andreas Ottensamer és a Kelemen Kvartett