Hegedűvel a világ körül turnéja 50. állomását ünnepli Mága Zoltán a Magyar Állami Operaházban!

Német komolyság és német derű a D-dúr hangnem jegyében: a II. szimfónia és a Hegedűverseny a hamburgi születésű Johannes Brahms életművének súlyos, de életvidám részéhez tartozik. Akik megszólaltatják a tisztelgéssel felérő műsort: a szülőváros zenekara.

MÁV Szimfonikus Zenekar - Beethoven est

Papp László Budapest Sportaréna

Tizenhárom év után ismét színpadra lép Magyarországon minden idők legsikeresebb szopránja, Sarah Brightman. A művész a világ egyik legnépszerűbb és leglátványosabb karácsonyi show-jának számító, Royal Christmas Gala keretében különleges vendégekkel, többek között a Gregorian énekegyüttessel közösen kápráztatja el a hazai közönséget 2017 december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni

Budapesti Fesztiválzenekar

BFZ a fiatalokért Kakaókoncertek

Két olyan magyar zeneszerző művei keretezik az évadnyitó hangverseny műsorát, akik az 1900-as évek elején kezdték pályájukat, de ma már a klasszikusok közé tartoznak, mindketten huszonnégy esztendősen komponálták itt hallható opusukat.

Budapesti Fesztiválzenekar

BFZ a fiatalokért Kakaókoncertek

A Nemzeti Filharmonikusok Magyarország egyik legrégebbi és világszerte az egyik legelismertebb szimfonikus zenekara és énekkara, amely egy egyedülálló zenei műhelyt alkot. Fennállásuk alatt több ezer nagysikerű koncertet adnak itthon és külföldön, világhírű művészek közreműködésével.

Felavatása óta a Müpa orgonájának fontos küldetése a fiatal orgonista-generáció inspirálása és szakmai fejlődésének elősegítése.

Vajdahunyadvár

Musica Sonora Kamarazenekar

MÁV Szimfonikus Zenekar - Gálaest

kamara.hu – a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja kamara.hu/3

Tisztaság és fény, átszellemültség és olimposzi derű. Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hegedűse és a mozarti szülőváros zenekultúráját képviselő kamarazenekar olyan műsorral lép a Müpa közönsége elé, amelynek három száma nem kontrasztokkal lep meg, hanem feltűnően összeillik, egymás hatását erősíti és mélyíti el.

Pesti Vármegyeháza Díszudvara

Nyáresti szabadtéri koncertjeinkre villámsebességgel keltek el a jegyek. A nagy sikerre való tekintettel a július 6-ai hangversenyt július 7-én, pénteken megismételjük! Váltson jegyet mielőbb, ha szeretné Vivaldi és Piazzolla remekműveit hallgatni a meleg szellő járta nyárestén, a szabad égbolt alatt!

Magyar Virtuózok Kamarazenekar

Az Opera News zenekritikusa bizonyára otthonosan mozog a sportkocsik világában, a világhírű perui tenor hangját ugyanis a Porsche 911-es motorjához hasonlította: „ha megszólal, az ember rögtön tudja, hogy olyasmit hall, amit nagy gonddal szabályoztak be, s a luxust jelképezi”.

Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem

Felejthetetlen koncertélmény a Magyar Virtuózok Kamarazenekar közreműködésével a Mátyás-templomban.

A kaliforniai Palo Altóban működő El Camino Ifjúsági Szimfonikus Zenekar (El Camino Youth Symphony, ECYS) 120 válogatott muzsikusával érkezik budapesti fellépésére; immár harmadik alkalommal vendégszerepelnek Magyarországon. Ez volt az első, a Carnegie Hallba (1989-ben) meghívott kaliforniai együttes, amelyik felléphetett az Egyesült Államok legjobb ifjúsági szimfonikus zenekarait bemutató hangversenysorozatában.

Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir” címmel májustól szombatonként 19 órai kezdettel egyedülálló hangverseny-sorozat kezdődik a budapesti Szent Mihály-templomban. (Bp. V. Váci utca 47.)

Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar

A zene természeténél fogva alkalmas egymással szembeállított jelenségek bemutatására. Elsőként a mozgalmas és ábrázoló szellemű barokk stílus kamatoztatta ezt a lehetőséget. Azóta számtalan ellentétpárral szembesülhettünk operákban, kantátákban, szimfonikus és kamaraművekben. Most a háború és a béke világába pillanthat a Müpa közönsége.

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

Budapesti Belvárosi Főplébánia Templom

Egyedülálló orgonahangverseny-sorozat Liszt Ferenc templomában, a 2000 éves Belvárosi Főplébánia-templomban

Nyáresti zenei koncertek a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaival Művészeti vezető: Pál István „Szalonna“ Prímás: Radics Ferenc A nyáresti zenei hangulat a Várkert Bazárban, egy olyan zenei koncertsorozat, melyben a klasszikus zene, a népzene és a népies műdal egymással karöltve repítik az érdeklődőket a zene világába. A gyönyörű környezet, mely magával ragadja a hallgatóságot, teremti meg azt az atmoszférát, mely segitségével a zene egy varázslatos világába emelkedhetünk. A Magyar Állami Népi Együttes zenekara szólaltatja meg ezen zeneszerzők muzsikáját és az őket ihlető, hol népi, hol városi cigányzenekari hangulatokat. A koncertsorozat váza négy zeneszerző muzsikáját idézi meg az elkövetkező hónapok egy-egy estéjén.

Pesti Vármegyeháza Díszudvara

Júniusban és júliusban három alkalommal várják szabadtéri koncertre a komolyzene kedvelőit. Az egyes eseményeken Mozart, Beethoven, Vivaldi és Piazzola klasszikusaiból állították össze a repertoárt.

A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.