Immár hagyomány, hogy minden évben novemberben jelentkezik a CINEMUSIC a Müpából. A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Klasszik Rádió 92.1 közös filmzenei nagykoncertje.

MTA Agrártudományi Kutatóközpont parkja

BEETHOVEN 2017 – MARTONVÁSÁR

Jazz itt! Snétberger Trió: Titok Lemezbemutató koncert

Felsővízivárosi Szent Anna plébánia

ULLRICH BÖHME, Bach lipcsei Tamás-temploma főorgonistájának Bach-hangversenye

Csajkovszkij nem hiányozhat az Auer nevével fémjelzett fesztiválról, hát még az a mű, melyet Auer Lipót mutatott be, vitt sikerre. Csajkovszkij szextettje a kiegészített Keller Kvartett előadásában csendül fel Veszprémben, abban a városban, ahonnan elindulva egész Európán át Szentpétervárig vezetett Auer karrierje.

Papp László Budapest Sportaréna

Tizenhárom év után ismét színpadra lép Magyarországon minden idők legsikeresebb szopránja, Sarah Brightman. A művész a világ egyik legnépszerűbb és leglátványosabb karácsonyi show-jának számító, Royal Christmas Gala keretében különleges vendégekkel, többek között a Gregorian énekegyüttessel közösen kápráztatja el a hazai közönséget 2017 december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

Vajdahunyadvár

Budapesti Vonósok: Vízivarázs

Az idei fesztivál zárókoncertjére a mai hegedűs-világ kivételes személyisége, Vadim Repin látogat Veszprémbe, hogy játékával tisztelegjen Auer Lipót emléke előtt. Maxim Vengerov mellett ő az, aki a veszprémi születésű Auer által megteremtett és világsikerre vitt orosz hegedűiskola leghíresebb megszemélyesítője napjainkban.

Tcha Limberger hegedül, gitározik, énekel. Cigányzenész családban ez a sokoldalú zenei érdeklődés egyáltalán nem meglepő, a roma zenei hagyomány gyermekkorától kezdve kíséri. Ugyanakkor Tcha zenéjében ugyanolyan ősi erővel szólal meg a magyar népzene, mint amilyen virtuózan a gipsy swing vagy a flamenco.

Erkel Színház.

Zongoraáriák - Liszt206

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni

Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem

Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul. Művészi ösztönei biztonsággal vezetik a profizmus legmagasabb fokára. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait, mely során hangot mer és tud adni saját elképzeléseinek.

„A viccet komolyan kell venni, a komolyzenében pedig meg kell találni a humort” – vallja Aleksey Igudesman, aki kijárta a klasszikus hegedűiskolát, de komponál és vezényel is.

Auer Fesztivál – Veszprém Ray Chen és a Mendelssohn Kamarazenekar

Augusztus 19. 11:00 Koncert Szivárvány Kultúrpalota, Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 5-7

Vajon miért látogatják oly sokan Hegedűs Endre immár majd' tizenöt éve rendszeresen megrendezett két vagy akár háromzongoraversenyes koncertjeit?

A Művészetek Palotája hagyományos hangversenyei közé tartozik a karácsonyi koncert, amelyet ezúttal is a hazai régizene-játszás egyik vezető alakja, Vashegyi György vezényel.

Bach szólóhegedűre írt művei a hegedűsöknek olyanok, mint a hívő emberek számára a Biblia. Egy élet is kevés a megismerésükhöz, s minden nap új felfedezést, egyre mélyebb megértést kívánnak–kínálnak.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

CHOPIN ÉS LISZT – KÉT JÓBARÁT Hegedűs Endre zongoraestje

Német komolyság és német derű a D-dúr hangnem jegyében: a II. szimfónia és a Hegedűverseny a hamburgi születésű Johannes Brahms életművének súlyos, de életvidám részéhez tartozik. Akik megszólaltatják a tisztelgéssel felérő műsort: a szülőváros zenekara.

A tehetség kötelez Kocsis Krisztián zongoraestje

Immár hagyomány, hogy minden évben novemberben jelentkezik a CINEMUSIC a Müpából. A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Klasszik Rádió 92.1 közös filmzenei nagykoncertje.

Erkel Színház.

Giuseppe Verdi: Stiffelio Koncertszerű operaelőadás .

A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.

Zeneakadémia

Négyszer négyes plusz egy Quartetto Accardo