Fesztivál

Két utcazenész pakolászik egy parkban. Közvetlenül egy pad mellett állítják fel hangszereiket. Aztán elkezdenek játszani. Négy barát csatlakozik hozzájuk, akik évtizedek óta újra és újra ott találkoznak és ma ismét ott vannak, hogy visszatekintsenek a múltra, élvezzék a jelent és álmodozzanak a jövőről.

Mert hogyan is lehetne jobb a barátságot ünnepelni, mint zenével?

„Ne tégy rosszat, hátha nincs Isten, aki megbocsássa.” (Szép Ernő)

Mag és Maureen. Anya és lánya. Egy asszony és egy negyvenes vénlány. Valahol Írországban, avagy bárhol a világon, túl a végeken. Ahonnan elmegy mindenki. Angliába, Amerikába, akárhová.
Itt bármiféle szerelem vagy emberi kapcsolódás reménye veszélybe sodorhatja anya és lánya gyűlölettel terhes, végzetes magányt oldó együttlétét. Életekről döntő üzenetek és levelek lelik halálukat itt. Közben megy a tévé. És a falak mögött zajlik a kopár, történések nélküli vegetáció morbid izgalma. Majd a tragédiába torkolló kegyetlenség.
Két élet, amely örökre egybefonódott. Egymásnak gátjai, mégsem létezhetnek egymás nélkül. Akkor hát mi legyen?

Az emberben dúló harc az ösztönök világa és az intellektus között egy szimbolikus színpadi játékban mutatódik meg. A táncosok attraktív tánca és a zenekar ritmikus játéka izzó feszültséget teremt a mozdulatlan nézőben is, a zsigeri érzékelést előtérbe helyezve az intellektuális befogadás helyett.

Cordelia O’Neill néhol szívmelengető, máskor szívfacsaró kétszereplőse biztos kézzel vezet végig bennünket egy nagy megpróbáltatás elé állított párkapcsolat lentjein és fentjein. Megingathatatlan arányérzékkel vegyít egymásba humort és megrendülést, gyászt és életigenlést.