Babits Mihály Kulturális Központ

Röpke fél éves szünet után Bödőcs visszatér, és folytatja, amit abba sem hagyott. Új estjében nem kímél senkit. Majd meglátják!

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

KINEVETSZ A VÉGÉN A Klubrádió és a Gólem Színház közös produkciója!

Fejér Megyei Művelődési Központ

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Az erotika humán kiváltság – lélek kell hozzá. Érzelmek, gondolatok, emlékek, vágyak… Mindannyian vágyunk a vágy tárgyának szerepére – de vajon miképp alakul ki ez a fajta „jelölés”, amely a szerelem, a vonzalom alapját képezi. Mi az alapja a vágynak, a szexuális étvágynak, s hogyan ragadható meg a kifejezés, szexepil?

Kanizsai Kulturális Központ

Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Budapest Kongresszusi Központ

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Szily Nóra és Singer Magdolna előadása Az újrakezdés művészete – Pályaváltás 40 felett

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

Párbeszédes előadásaikon Széchenyi Ágnes irodalomtörténész és Bellák Gábor művészettörténész, a Nemzeti Galéria gyűjteményvezetője a magyar és egyetemes kultúra történetéből villantanak fel jellemző művészpályákat.

Csiky Gergely Színház

Ördögkatlan – Nézőművészeti Kft. – Szkéné Színház HÁY JÁNOS A HALOTTEMBER

Nadányi Zoltán Művelődési Központ

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Hogyan „működik” a lelkünk? Sokat használjuk ezt a szót, de nem tudjuk, milyen csodálatos rendszer, és milyen működési szabályszerűségek jellemzik.

Kálmán Imre Kulturális Központ

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)

"Az én estjeimen nincs tánckar, nincs vetítés, se meztelen nők vagy más show-elem. Vannak viszont emberi szavak, gondolatok olvasásról, írásról, életről, halálról, könyvekről, szerelemről és szenvedélyekről. Bízhatnak bennem." --- Vámos Miklós

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Maga a valóságban ilyen pici? És mégsem fél ezekben a veszélyes országokban? Az elmúlt tizenöt évben számtalanszor szegezték nekem ezt a kérdést, amikor egy-egy rázósabb tudósítás után hazaérkeztem.

Céljaink helyes kitűzésének és megvalósításának titkai. Csehi István vallásbölcsész előadása

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

A hajóstoppolástól az Antarktiszig - avagy hogyan valósíthatjuk meg álmainkat? – Wynne Hughes Veronika világutazó, extrém túrázó, pszichológus előadása

Örsi Ferenc Művelődési Központ

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

HŐSIES ZSIVÁNYOK ÉS BOTRÁNYOS KIRÁLYOK – A MÚLT LEGHÍRHEDTEBB LÁZADÓI ÉS ÚJÍTÓI Történelmi előadássorozat Előadó: ANTALFFY PÉTER történész

Tavasszal a természet megújul. Szervezetünk is igényli az átalakulást. Szabaduljunk meg a télen felhalmozódott salakanyagoktól a tisztítókúrák segítségével.

Szepes Gyula Művelődési Központ

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Egressy Gábor Szabadidőközpont

Müller Péter kortárs író, dramaturg, forgatókönyvíró és előadó. Napjaink egyik legjelentősebb spirituális gondolkodója.

Valóság vagy illúzió? - Szembecsapás a festészetben

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

A halak titkai az önismereti asztrológia tükrében

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val.

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Kepes András: Boldogan élünk, míg meg nem halunk?